Velencei Orsi


Orsi az egyetemi évei alatt jött rá, mennyire jó dolog utazni, a szabad heteiben gyakran nekivágott az ismeretlennek egy hátizsákkal. Azóta is mindig újabb kalandokat keres, nem telik el sok idő, hogy egy újabb desztináción ne törné a fejét.

Hosszabb ideig először Marokkóban önkénteskedett, ahol felfedezte magában a kíváncsiságot más kultúrák felé. Dél-Amerikába régóta vágyott, gyerekkori nagy álma volt, és ha ő valamit a fejébe vesz, annak meg is kell valósulnia. Végül egy csak odafelé szóló repjeggyel megérkezett Mexikóba. Egy éven keresztül bejárt több országot is a kontinensen és azóta is a kontinens szerelmese. Különösen a hegyek vonzák ide is, hiszen egészen kiskora óta járja azokat. A cserkészet keretein belül bejárta a hazai erdőket, dombokat, családjával pedig nyaranta és telente nagyobb hegyeken barangolt, hol sítúrázva, hol hágóvas, kötél segítsegével. Ahogy idősebb lett az extrém sportok felé is kacsingatni kezdett, mostanra már több méltóság teljes hegyet hódított meg Európában, illetve az Andokban, és folyamatosan bővül a lista. Ezen kívül bármikor kapható a sziklamászásra, amit a Budapesti Kis-Sváb hegyen kezdett, de azóta a világ különböző pontjain igyekszik ezen tudását is tökéletesíteni.

Orsi sose mond nemet az újabb kalandokra, és biztos, hogy vele nem lehet unatkozni. Egy mindig vidám, színes egyéniség, kifogyhatatlan energiákkal.

Országok, ahová túrát vezet: Peruba, Kolumbia bármely szegletébe, Mexikóba vagy akár Ecuadorba.

Túranaptár


* Ha nem jelölsz ki semmit, az összes utazásunkat kilistázza.

Hírlevél

Érdekelnek a legfrissebb infók Latin-Amerikáról? Elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben velünk utazz? Akkor légy jó, és iratkozz fel!
* Adataidat bizalmasan kezeljük, senkinek nem adjuk ki, kizárólag arra kellenek, hogy el tudjunk érni híreinkkel.