KOLUMBIA (KELET) A Los Llanos szavannái és Amazónia színes folyói

KOLUMBIA (KELET)
A Los Llanos szavannái és Amazónia színes folyói


Kolumbia egyre népszerűbb az utazók körében, de a többség nehezen tér le a kitaposott ösvényekről. Aki ezt megteszi, az fantasztikus dolgokat láthat, de olyanokat, amiket ennek a túrának a keretében megmutatunk neked, még azok sem. 

A Los Llanos szavannájával kezdünk, ami Dél-Amerika legjobb állatlesének az otthona. Két napot töltesz egy világvégi haciendán, mely során vízidisznók, kajmánok, íbiszek, pumák, hangyászok és gázlómadarak százait veheted szemügyre. Emellett bepillantást nyerhetsz a mezítlábas llanerók életébe is. Ezután a Guayanai-ősmasszívum részét képező Serranía de la Macarena vízeséseit (Santo Domingo, Caracas, Caño Canoas), kanyonjait (Güejar, Zanza) és színes folyóit (Siete Machos, Caño Cristales) ismered meg dzsungeltúrák formájában. Végigutazol az egykori FARC magterületén, a Ruta de los Primoson, amit mai napig szakadár gerillák tartanak fennhatóságuk alatt. Nem kell tőlük tartani, a turistákat nem bántják. Túrádat a Serranía de la Lindosa táblahegyeivel zárod, ahol 7000 éves barlangrajzokat láthatsz, valamint folyami delfinekkel úszhatsz. És ha mindez nem lenne elég, berepülhetsz Amazónia legnagyobb szigethegysége, a kontinens legnehezebben elérhető nemzeti parkja, a Chiribiquete fölé, aminél kevés látványosabb dolog van Kolumbiában.

Ezt az utazást kifejezetten azoknak ajánljuk, akiket a természet csodái izgatnak. 

Felszerelés

A túrára a következő felszereléssel készülj:

  • nagy hátizsák: 60-70 literes zsák elegendő. Vízálló lepel legyen hozzá.
  • kis hátizsák: a csillagtúrákhoz jól jön. Ehhez is legyen vízálló lepel.
  • nyári hálózsák: a kisebb helyeken jól jön higiéniai okoból kifolyólag.
  • esőkabát: Kolumbia nagyon csapadékos ország, ezért elengedhetetlen az esőkabát.
  • hosszú szárú nadrág: főleg az őserdei gyaloglások során veszed hasznát, valamint a naplamentekor érkező szúnyogok ellen.
  • bakancs: lehetőleg szellőzzön, a bőrbakancs a trópusi területeken meleg lehet.
  • szandál vagy papucs: nem csak a meleg területeken jön jól, fürdéshez is elengedhetetlen.
  • túrazokni: 1-2 pár nem árt ha van.
  • egyéb ruhaneműk: 1-2 pulóver, rövid nadrág, pólók.
  • elektromos cuccok: fejlámpa, fényképezőgép, elemtöltő, pótaksik, stb.
  • egészségügyi csomag: kötszer, sebtapasz, sebfertőtlenítő, fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, görcsoldó, szúnyogriasztó, stb.

Földrajzi fekvés

Kolumbia hatalmas ország. Az ország nyugati részét a Csendes-óceán partvidéke, az Andoktól keletre fekvő területeket Amazónia és a Los Llanos foglalja el. A kettőt egymástól az Andok három vonulata, a Nyugati-, a Központi- és a Keleti-Kordillera választja el, amik közé a Rio Magdalena és a Rio Cauca széles medencéje ékelte be magát. A Los Llanos szavannáit és Amazónia esőerdőit egy markáns, mindössze 50 kilométer széles sáv, a Rio Guayabero és a Rio Vichada közötti terület választja el egymástól. 

Időjárás

Utazásod leghűvösebb pontja a főváros, Bogotá lesz. Itt kifejezetten hűvös éjszakákra készülj. A túra többi részén kánikula lesz 30-35 fok körüli nappali, 20-25 fok körüli éjszakai értékekkel. A Los Llanoson az esős évszak végét kapjuk el, így eső bármikor lehet. Villavicenciótól délre ekkor kezdődik a száraz évszak, így komoly esőkre csak naplemente környékén lehet számítani.

Élelem és víz

Kolumbia konyhája jellegzetes, de nem túl változatos. Jellemzően rizst és csirkét esznek, de van sok tacosos is. A városokban nagyobb a választék, jót azonban csak Villavicencióban van esélyed enni. A kisebb településeken marad az kifőzdei koszt. A Los Llanoson főznek ránk, igazi llanero ételekre kell felkészülnöd, mint a caldo de gallina, a tamal vagy a sült vízidisznó. 

Kolumbia nemzeti itala a rum és a sör. Sörök közül a Póker, az Aguila és a Club hazai termék, az ára bárokban kb. 2 US$. A rumok közül a legnépszerűbb a Ron Caldas. A bor nem jellemző, és ha van is, horror áron adják. A helyi gyümölcsturmixok kiválók, vitamindúsak és olcsók, a többség mégis szénsavas üdítőket vedel. 

A túra során a csapvíz fogyasztását nem ajánljuk.

Utazás

Kolumbiába Európából az Iberia, az Air France, a KLM és a Lufthansa repül. Olykor a repülőjegyek olcsóbbak az USA-n keresztül (American Airlines, Delta Airlines). Bogotából Yopalba valószínűleg az Aviancával repülsz majd, San José del Guaviaréból a fővárosba a Satena szállít majd.

Helyben többnyire helyi közlekedési eszközöket veszel majd igénybe. A buszok egyike sem rosszabb az átlag európai buszoknál, s gyakran gyorsabbak, mint ha privát busszal mennénk. A Yopal és San Juan de Arama közötti távot ilyen buszokkal tudod majd le, mindenhol máshol 4x4-es terepjárókkal utazol majd.

La Macarena és San José del Guaviare között csónakkal tervezzük az utazást, de ezt jóvá kell hagynia a nemzeti parknak. Ha nem kapunk rá engedélyt, akkor terepjárókkal tudjuk le a távot. 

Szállások

Bogotában hostelben, Villavicencióban, Vistahermosában és San José del Guaviaréban hotelben fogsz megaludni. A Los Llanoson tanyán éjszakázol majd, San Juan de Aramában és La Macarenában vendégházban. A Cano Canoasnál menedékházban alszol, ahol spártaiak lesznek a körülmények. Ez utóbbit leszámítva privát fürdőszobás szállásaid lesznek, de melegvíz sehol nem lesz. Igaz, a 35 fokos hőségben nem is fogod igényelni. A városi szállásokon lesz wi-fi, La Macarenában azonban nagyon gyenge lesz a jel.

Költőpénz

Kolumbia pénzneme a kolumbiai peso (COP). 1 US$ = kb. 3000 COP. Az eurót nehéz beváltani, ezért inkább dollárt hozz magaddal.  Bogotában sok helyen váltanak az utcán, gyakran szuper rátát mondanak. Ne higgy nekik! Vagy becsapnak vagy hamis pénzt fogsz kapni, úgyhogy válts inkább a pénzváltónál. Dombornyomott bankkártyák közül a VISA-t és a MasterCardot mindenhol elfogadják, egyéb kártyákra azonban csak egy-két automata ad ki pénzt. Utazási csekk a nagyobb bankokban beváltható, de elég macerás és sűrűn akadékoskodnak miatta a bankban.

Fontos, hogy ATM csak Bogotában, Yopalban, Villavicencióban és San José del Guaviaréban lesz. La Macarenában van ugyan, de általában nem működik. A kártyás fizetés Villavicencio és San José kivételével nem kivitelezhető.

Villavicenciót leszámítva minőségi éttermekre ne számítsál, klasszikus kifőzdei és piaci étkezésekre kell készülnöd. Éppen ezért az árak nem lesznek magasak, ez alól csak La Macarena képez kivételt. A túra során 300 US$ költőpénz elég szokott lenni, de ez függ a fogyasztási szokásaidtól.

Áram és kommunikáció

Kolumbiában 110 V a hálózati feszültség. A mai elektromos készülékek általában már működnek ezzel a feszültséggel is, de teljesítményük alacsonyabb. Formaátalakítóra biztosan szükséged lesz. Az amerikai típus használható, ami kétágú, szögletes csatlakozó. Bármely elektromos szaküzletben beszerezhető 1000-2000 forintért. Repülőtéren is kapható.

Kolumbia hívószáma +57. A vezetékes hívás ára internetkávézókból újabban egyre kedvezőbb, a mobilhívás ára azonban drága. Olcsóbb megoldás, ha kártyafüggetlen telefont hozol ki magaddal, amibe helyben vásárolsz kártyát. Fontos, hogy a telefonod legyen háromsávos, mégpedig olyan, ami bírja az 1900-as sávot (van olyan háromsávos telefon, ami a klasszikus 900 és 1800 mellett a 2100-as sávon működik, az nem jó). 

A városi szállóon lesz wi-fi, de La Macarenában általában nem működik az internet. Ugyanez a helyzet a Los Llanoson is, valamint a Ruta de los Primos mentén is.

Veszélyek

Veszélyekből Dél-Amerikában van elég, de ezek többsége nem a természetből származik. Kolumbia nem jelent komoly gondot a zsebesek jelenléte, de óvatosságból nagy értékeket ne tarts olyan helyen, ahonnan az könnyen elvihető. Fényképezőgép a nyakba legyen akasztva, a hátizsákodat - főleg buszokon - fogd az öledbe vagy hordd a hasadon. A dugipénzt oszd szét több részletre és rejtsd el különböző helyeken. A zsebedben csak éppen aktuális költőpénz legyen, amit a legjobb olyan övben hordani, amin van zseb. Erőszakos fellépésekre nem kell számítani. A hölgyek kaphatnak megjegyzéseket, de nem kell félni, a  kolumbiai fickók nem erőszakosak, viszont jóképűek. Ettől függetlenül légy óvatos, ne bóklássz - főleg éjszaka - külvárosi helyeken. Kolumbiában valós veszély a gerillák jelenléte, bár az utóbbi években az állam megtisztította azokat a helyszíneket, amiket érinteni fogunk. Ezek közül az egyetlen kivétel a Vistahermosa és La Macarena közötti szakasz, ahol a FARC szakadár csapatai, a Los Primos irányít. A turistákat nem bántják, de fel kell készülni a megjelenésükre és állni kell a kérdéseiket.

Higiénia

Kolumbia andoki területein a higiéniás szint hasonló az európaihoz. A Los Llanos és Amazónia azonban más kávéház, igazi, harmadik világbéli körülményekre számíts. A városokban (Villavicencio, La Macarena, San José del Guaviare) nem lesz gond, de a kisebb falvakban és tanyabokrokon ne készülj luxusra.   

A csapvíz sehol sem fogyasztható, a kórházak színvonala azonban jó, igaz, elég távol esnek egymástól.

Oltások, gyógyszerek

Az országba való belépéshez nincs kötelező vakcina, de Meta tartományban mindenkinek rendelkeznie kell sárgaláz elleni védettséggel. Ezen kívül ajánlott a Hepatitis A+B kombinált és a Tetanusz oltások beadatása is. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Kolumbia malária által fertőzött  terület, ezért nem árt, ha íratsz fel a háziorvossal egy doboz Malarónt (a Lariam szedését nagyon nem ajánljuk). Ezzel kapcsolatban nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. 

Időeltolódás és vízum

Kolumbiában a közép-európai időzónához képest az időeltolódás nyáron -7 óra, télen -6 óra.

Az országba magyar állampolgároknak nem kell vízum.

Utazás időpontja

Nincs kiírt időpont

Költségek / Fő
(6-8 fős csoport esetén)

Normál ár
2800 US$
Törzsutas ár
2520 US$
Repülőjegy
kb. 1200 US$
Költőpénz
kb. 300 US$
Az ár tartalmazza
  • a szállásokat (2 éjszaka hostelben, 6 éjszaka hotelben, 6 éjszaka vendégházban, 2 éjszaka tanyán, 1 éjszaka menedékházban)
  • a teljes ellátást a Los Llanoson és a Caño Canoasnál
  • a közlekedést helyi buszokkal és terepjárókkal
  • a privát terepjárókat/teherautókat San Juan de Arama és San José del Guaviare környékén
  • a 4x4-es transzfert a Ruta de los Primos mentén
  • a csónak díját San José del Guaviaréba
  • a szakszerű rafting vezetést és a felszerelés bérleti díját
  • a helyi vezető díját a Cascada Caracasnál, a Caño Cristalesnél, a Caño Canoasnál és a Serranía de la Lindosa helyszínein
  • a program szerinti belépőket és engedélyeket
  • a reptéri transzfereket
  • a túravezetést

Az ár nem tartalmazza
  • a repülőjegyeket
  • a reptéri adókat
  • az egyéb étkezéseket
  • a különprogramok árát
  • a múzeumbelépőket
  • a városi taxik díját
  • az oltások és gyógyszerek ártá
  • az utasbiztosítást

5

Túravezető

Oszd meg másokkal

Hasonló utazásaink

Normál ár
2500 US$
Törzsutas ár
2250 US$

Perui körutazás Machu Picchuval, Titicaca-tóval, Nazca-vonalakkal, Cuzcóval, Limával, a Colca-kanyonnal és Arequipával.


2021. november 5 - 21.

Normál ár
1990 US$
Törzsutas ár
1790 US$

Utazás Guatemala legnagyobb látnivalói mentén, vulkánokkal, őserdei dzsungeltúrákkal, maja romvárosokkal, Karib-tengerrel, indiánokkal.


2021. november 30 - december 18.

BETELT!!!
Jelentkezz várólistára!

Normál ár
2640 US$
Törzsutas ár
2380 US$

Körutazás Costa Ricában vulkán- és dzsungeltúrákkal, Karib-tengerrel, nemzeti parkokkal, hihetetlen élővilággal.


2021. december 28 - 2022. január 14.

BETELT!!!
Jelentkezz várólistára!

Normál ár
2790 US$
Törzsutas ár
2510 US$

Körutazás Panamában a Karib-tenger és a Csendes-óceán között, dzsungeltúrák Dariénben, gyalogtúrák Boquetében, pihenés a trópusi San Blas-szigeteken.


2022. február 1 - 19.

Normál ár
2600 US$
Törzsutas ár
2340 US$

Utazás Kolumbia kevésbé ismert vidékein koloniális andoki falvakba, Muzo smaragdbányáiba, a Rio Magdalena völgyébe és a Cocora-völgy viaszpálmáihoz.


2022. március 12 - 29.

Normál ár
2100 US$
Törzsutas ár
1890 US$

Perui körutazás alternatív ösvényeken a Cotahuasi-kanyon, Espinar, a Szivárvány-hegység, Tipón, Waqra Pukara és Choquequirao érintésével.


2022. április 15 - május 1.